Érd,Kis-Duna utca 7-9.

Világszerte tovább nő a megújuló energiaforrások aránya a Honda üzemegységeiben

Hír megjelenése: 2014.02.21
Alacsony üzemanyag-fogyasztású és károsanyag-kibocsátású járműveinek köszönhetően a Honda eddig is élen járt a környezetvédelem terén, a nemrégiben útjára indított technológiai fejlesztések pedig még inkább „zölddé teszik” a nagy múltú japán vállalatot. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló törekvéseknek számos kézzel fogható bizonyítéka is van - az ohiói Honda gyárban két nagy teljesítményű szélerőmű teljesít szolgálatot. Ezek együttesen tízezer megawattórával járulnak hozzá a komplexum áramellátásához, azaz a teljes szükséglet 10 százalékát állítják elő. Emellett a környezetvédelem jegyében épül a Honda új, brazíliai gyára is, amely 2014 végén kezdi meg működését. A projekt részeként szélturbina-farmot hoznak létre az épületegyüttes szomszédságában, ezáltal évente nagyjából 95 000 MWh-t nyernek környezetkárosítás nélkül. Jövőbe mutató megoldásokat vonultat fel a Yorii-ban található üzem is, a csarnokok tetejére szerelt napelemek ugyanis 2,6 MW-ot termelnek, így évente 1200 tonnával mérsékelhető az energia előállításakor keletkező szén-dioxid mennyisége. Ezzel a yorii-i bázis a legtöbb napelemmel felszerelt Japán autógyár címét vívta ki magának, és előkelő pozícióra lehetnek büszkék az angol és török létesítmények is. A beruházások célja, hogy a Honda 2020-ig 30 százalékkal csökkentse járműveinek CO2-emisszióját, s jelentősen visszafogja a különféle gyáregységek és egyéb létesítmények károsanyag-kibocsátását.

Honda Érd - Autócentrum Szabó
Cím
2030 Érd, Kis-Duna utca 7-9.
Telefon
Nyitva tartás
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat-Vasárnap: Zárva

Visszahívást kérek



Weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek.
Az adatvédelmi tájékoztató tartalmát megismertem. A tájékoztató ismeretében hozzájárulok a sütik használatához. További információk